Barion Pixel
A weboldalon sütiket (cookie) használunk, hogy javítsuk a vásárlói élményt és jobb szolgáltatást nyújtsunk.

Minden, amit a bőr övekről tudni lehet – és kell is

Minden, amit a bőr övekről tudni lehet – és kell is

A laikusok körében nincs túl sok információ a köztudatban a bőr övekről, legfeljebb annyi, hogy mivel bőrből vannak, tartós, jó minőségű termékek. De hogy ezt a minőséget mi adja, illetve milyen övtípusok érhetők el azon belül, hogy bőr, mi a különbség az egyes bőrövek között, és miért is különbözik két derékkiegészítőnek az ára, ha adott esetben mindkettő bőrből készült nadrágszíj, azt már nem sokan tudják.

Nyilván nem is feladata mindenkinek, hogy ilyen részletességgel ismerje a bőr övek világát – erre itt vagyunk mi. Sokszor szembesülünk ugyanakkor azzal a problémával, hogy a vásárlók nem igazán értik a különbséget az egyes termékeink között. Persze igyekszünk minden esetben megfelelő tanáccsal szolgálni, de nem mindig jut el hozzánk egyáltalán a kérdés. Hiszen ha valaki online vásárol, nem biztos, hogy megkeres minket a felmerülő kérdésekkel – habár egyébként nyugodtan megtehetné, szívesen állunk rendelkezésre.

A probléma megoldása érdekében ebben a bejegyzésben igyekeztünk összeszedni mindent, ami a bőr övekkel kapcsolatban fontos lehet. Hogyan kell ápolni, tárolni, milyen típusai vannak, milyen bőrből készülhet nadrágszíj, mi okozhatja az árkülönbséget, mit jelentenek a jelölések. Meddig lehet jó egy ilyen természetes anyagból készült öv, illetve mit várhatunk az egyes bőrtípusoktól. És egyáltalán: miért is éri meg bőr derékpántot választani?

9+1 kérdés a bőr övekről

Megéri-e beruházni bőr övre?

Meglehetősen szubjektív, hogy ki mire tekint úgy, hogy megéri, ezért erre nehéz válaszolni. Mondhatnánk, hogy a bőr derékszíj minden szempontból megéri, és csak előnyei vannak, de ez nem lenne igaz – mindennek vannak hátrányai, így ennek is.

Először is, a minőségi bőr termék nem olcsó. Nyilván ezért is merül fel a kérdés, hogy érdemes-e ilyet venni. Az árakat elnézve sokan esnek gondolkodóba, ami érthető, ugyanakkor érdemes megvizsgálni más szempontokat is, például a strapabíróságot, a kényelmet és a sokoldalúságot. Az állati bőr alapanyagként évezredek óta az emberiség szolgálatában áll, az élet szinte minden területén. A valódi bőr ellenállóképessége és rugalmassága csak igen nehezen utánozható szintetikus anyagokkal, ráadásul a bőrből készült tárgyak (megfelelő ápolás mellett) az idő múltával csak megnemesednek, így az egyszeri beruházás akár több évre is szólhat. 

Vannak, akikben aggályokat vet fel, hogy állati eredetűek, ezért nem szívesen viselik őket. Nos, ezzel az ellenérvvel nem nagyon lehet mit kezdeni, akinek mindez ütközik az elveivel, annak egyértelműen elfogadhatatlan a bőr nadrágszíjak használata, ezt pedig tiszteletben kell tartani. Mindazonáltal azok, akik ezen túl tudnak lendülni, nagyon jó minőségű, strapabíró, sokáig használható, mindennapi bőr kiegészítőkre tehetnek szert.

Miért érdemes a bőr nadrágszíjra költeni?

Ez egyszerű logika: ha megveszek valamit olcsón, de a termék nem túl jó minőségű és hamar tönkremegy, rövid idő után újra kell vásárolnom, és ez történik újra és újra. A sok kisebb összeget összeadva pedig már egészen jelentős jön ki. Ezzel szemben ha egyszer megveszek valamit drágán, de az jó minőségű és sokáig tudom használni, akkor megtérül az ára, hiszen akár hosszú évekig nem kell újra beruháznom rá. Összességében tehát az „olcsó” simán lehet drágább, mint az, amelyik többe kerül újonnan, de jobb minőségű.

A bőr öveknél ugyanez a helyzet: magas minőséget képviselnek, strapabíróak, ezért még ha drágának is tűnnek elsőre, a befektetés abszolút megtérül, ellentétben néhány olcsóbb megoldással. A minőség sosem tartozott a filléres tételek közé, ezért nem tartoznak oda az állati anyagból készült szíjjak sem.

Miért drágább az egyik bőr derékszíj, mint a másik?

Laikusként ez a kérdés adja magát, teljesen jogos. A válasz azonban hasonlóan kézenfekvő: mert nem ugyanolyan bőrből készültek. Vannak olcsóbb és drágább típusok, nem ugyanolyan minőségű az alapanyag, illetve a feldolgozás módja is számít. De! Ne csapja be magát, ne a vételárból következtessen a bőrpánt minőségére! Azért mert az eladó drágán árulja, nem garancia rá, hogy a legjobb minőségű alapanyagból készült.

a bőr felépítése és minőségi besorolása
Hogyan épül fel a bőr és mely részei milyen minőségű nadrágszíjat adnak

Hogy mindezt jobban megértsük, nézzük végig, milyen is a bőr felépítése. A marhabőr vastagsága kb 10 milliméter, a bőrgyártás során pedig a rostos szerkezetű irharéteget készítik ki. Az irharéteg felül tömött, sűrű és szorosan egymásba kapaszkodó rostokból áll, míg ha „beljebb” haladunk az állat húsa felé, a rostok szerkezete lazul. Az irharéteg külső részén található, úgynevezett barkarajzolat adja a bőr mintázatát. A húsoldalon található bőr már vastagabb rostokból áll, melyek jól elkülönülnek és szinte függőlegesen helyezkednek el. Hogy a bőr melyik rétegét használjuk fel, az a tartósság szempontjából is nagyon fontos: ha a felső rostréteggel dolgozunk, igazán időtálló és strapabíró végeredményt kapunk, míg „lejjebb” haladva a bőr rétegeiben, az elkészült termék időtállósága romlik.

Bőr öv krupon
A krupon adja a legjobb minőségű öveket

A legjobb marhabőr övek a bőr krupon részéből készülnek, ez a marha hátát és oldalát borító bőrréteg. Ez a legértékesebb rész, hiszen itt a legtömöttebb és legszilárdabb a bőr, a rostszerkezet, a rajzolat és a vastagság tekintetében is szinte egyenletes minőségű.

Korrigált barkájú bőr (Top Grain Leather)

A barkaréteg a fentebb már említett irharéteg része, a bőr külső rétege, melynek erezete és mintázata jellemző az állat fajtájára. A korrigált barkájú bőr a színoldalon (azaz a külső, természet felőli oldalon) kikészített bőrt takarja és a felső irharétegből, a legfelsőbb réteg lecsiszolásával készül. A csiszolás hatására a bőr külső felületéről eltűnik minden apró ránc, heg vagy hiba és sima, egységes felületet kapunk. A névben megjelenő „top” kifejezés miatt sokan azt hiszik, hogy ez a típus képviseli a bőr csúcskategóriáját, azonban ez nem igaz. Az így elkészített bőr a minőségi listán az előkelő 2. helyet foglalja el. Kicsit vékonyabb és így könnyebben megmunkálható lesz, épp emiatt pedig olcsóbb is, mint a teljes értékű bőr (lásd lejjebb). Mivel a bőr legfelső rétegét, amely a legellenállóbb és legkeményebb rostokat tartalmazza, a csiszolás során eltávolítják, e bőrtípus időtállósága szerényebb, mint a teljes értékű bőré. Szintén az előállítási technika következtében a korrigált barkájú bőr légzőképessége is csökken, ez pedig megakadályozza a testünkből származó olajok és más szennyeződések felszívódását. Emiatt az így készített bőr idővel sem tud “megnemesedni”, nem öregszik olyan szépen, mint magasabb kategóriájú társa. Ugyanakkor így is tovább kitart, mint az alacsonyabb minőségű bőrtípusok.

Teljes értékű bőr (Full Grain Leahter)

A valódi csúcsminőség a Full Grain Leather, vagyis a teljes értékű bőr. Ez a legkeményebb, legtartósabb és legkarakteresebb típus. Az állat teljes, szőrtől megtisztított bőre, melyen látszódik az állat fajtájára jellemző erezet és mintázat - ez az úgynevezett barkaminta. Ennek a bőrtípusnak a felülete tehát nem sima, vagy egységes: az apró tökéletlenségek, hibák és minták, amiket a felület még az állat életében kapott, egyedivé teszik az ilyen bőrből készült termékeket. A teljes értékű bőr megőrzi az állat természetes szépségét. Sűrű rostszerkezete miatt rendkívül strapabíró, tartós és ellenáll a nedvességnek. Előállítása során nem esik át csiszoláson, nem vékonyodik el, emiatt nehezebben megmunkálható. Előállítása ezért nehezebb és drágább is, így az ára is igen magas, ugyanakkor valóban a bőrtermékek csúcskategóriáját képviseli. Az évek során elnyeli a testünkből származó olajakat és gazdag patinát kap, jellegzetes eleganciájának csak jót tesz az idő. Valóban hosszú távra szól és verhetetlen a minősége.

Full Grain Leather
Full Grain Leather

Teljes barkás bőr
Teljes barkás bőr - jól látható rajta a véletlen szerű mintázat

Genuine Leather

E típus neve megtévesztő lehet, hiszen a boltban látva az ember azt hiheti, hogy ez aztán a valódi, hamisíthatatlan bőrtípus. Ami részben igaz is, hiszen nem műbőr, ugyanakkor semmiféleképpen sem a bőráruk csúcskategóriája. A gyártók általában elég tágan alkalmazzák a genuine leather kifejezést: pusztán annyit jelent, hogy a termék valódi bőrt tartalmaz, minősége és megjelenése azonban nagyon különféle lehet. Sokszor azt az alsóbb, lazább rostszerkezetű bőrréteget jelöli, amit valamely jó minőségű bőrből hasítottak le.

Az, hogy hány réteg hasítható le a bőrről, annak vastagságától függ. A hasítás során az irharéteget elvágják egy késes géppel, az így kapott, felsőbb rétegekből készül a fentebb már említett “top-grain” bőrtípus. A genuine leather lehet tehát valamely, hasítás során lehúzott, “köztes” réteg. Az ilyen típusú bőr is részben valódi bőr tehát, de minősége nem túl magas, biztosan alulmúlja a teljes értékű bőrét. Az előállítás során a bőr egyik oldalát nagyobb rétegben festik, hogy elfedje a bőr lazább és vastagabb rost szálait. - ettől lesz teljesen homogén (egységes, hibátlan) a felülete. - Esetenként nagy erejű présgéppel mintát nyomnak rá, így nagyon változatos megjelenésű lehet. Megjelenése, minősége és tartóssága is rosszabb, mint a fentebb tárgyalt típusoké. Ennek megfelelően az ára is alacsonyabb. Azonban ha olcsóbban és rövidebb távra szeretnénk valamilyen bőr terméket, egyszerűen találhatunk az igényeinknek megfelelőt.

Nubuk

A nubuk a nyers bőr külső felületének, vagyis színoldalának érdesítésével, felcsiszolásával jön létre. A felületén megtalálható bolyhok miatt a kopásnak és a szennyeződéseknek is kiválóan ellen tud állni. A bőr természetes mintázata, barkája szépen kirajzolódik, ahogy színei is. Nagyon mutatós, és jó minőséget képvisel, sokáig használható, strapabíró bőr.

Velúr

A velúr kinézetre hasonlít a nubukra, fontos különbség azonban köztük az, hogy míg a nubuk esetében a bőr külső, ún. színoldalát készítik ki, addig a velúrnál a belső oldalt. A velúron emiatt nagyobb bolyhok vannak, melyek kezelés nélkül nagyon könnyen felszívják a nedvességet és könnyen koszolódnak. Ezért a velúr egy meglehetősen kényes anyag, sérülések is könnyen keletkeznek rajta. Mindemellett elég mutatós darab, ezért sokan szeretik, de tény, hogy nagyon kell rá vigyázni ahhoz, hogy megőrizze a szépségét.

Corrected Grain Leather

Ennél a bőrtípusnál a bőr külső felületén különböző mértékű korrekciókat alkalmaznak csiszolással, ebbe a kategóriába tartozik a fentebb már tárgyalt Top Grain típus is. Mivel ez a megnevezés mindenféle javított, korrigált bőrtípust jelöl, a bőr külső felületén alkalmazott apróbb hibák eltüntetésétől kezdve a legfelsőbb réteg teljes eltávolításáig, ennek a típusnak a minősége igen változó. A minőség a korrekciók mértékétől függ - minél kevesebbet csiszoltak rajta, annál jobbnak számít. Tartósságában megközelítheti a teljes értékű bőrt, azonban a csiszolási eljárásnak köszönhetően a bőr veszít természetes puhaságából és légzőképességéből, így a teljes értékű bőrnél említett patináns öregedési folyamat sem megy végbe itt. Az ilyen technikával kezelt bőr felületét minden esetben nyomással és festéssel díszítik. A nyomás során nagy erejű présgéppel mintát, mesterséges barkarajzolatot nyomnak a bőr külső felületébe, gyakran kvázi utánozva a teljes értékű bőr természetes megjelenését. A korrigált bőr külleme nagyon sokféle lehet, hiszen az utólag rányomott mintázattól és a festéshez használt anyagok színétől és minőségétől is függ.

Korrigált bőr
A préselés eredménye az ismétlődő mintázat

Ha meg szeretné tudni, hogy a termék korrigált bőrből készült-e, finoman karcolja meg annak felületét. Ha a karcolás után nem marad nyom, akkor a termék valószínűleg korrigált bőrből készült. E típus nagy előnye, hogy olcsóbb, mint a teljes értékű bőr, ugyanakkor tartósságban alig marad alul és küllemében is hasonlíthat hozzá. Nagyon sokféle megjelenése létezik, így bárki megtalálhatja a neki valót.

Ragasztott bőr (bonded leather, préselt bőr, rostbőr)

A ragasztott bőr előállítási technikája merőben különbözik az eddig tárgyalt típusokétól, inkább a papír előállítását idézi. A bőr feldolgozása során keletkezett, visszamaradt bőrdarabokat és bőrrostokat ragasztóanyagokkal keverve masszába darálják, majd préselik. A ragasztott bőrben található valódi bőr mennyisége gyártónként eltér, így nagyon nehéz megjósolni az így kapott bőrtípus minőségét, tartósságát. Általánosságban véve sokkal alacsonyabb minőségű bőráruról beszélhetünk, ugyanakkor némely ragasztott bőrtípus tartóssága, élettartama egy alacsonyabb minőségű “genuine” típuséhoz hasonlít. Megjelenésében gyakran nehéz megkülönböztetni a valódi bőrtől, mert érzetre és küllemre is nagyon hasonlíthat hozzá. Az előállítási eljárásnak köszönhetően a ragasztott bőrtermékek nagyon széles palettán mozognak mind színben, mind textúrájukat tekintve. Ha egyszerűen meg akarjuk különböztetni a valódi bőrtől, elég megérinteni őket: a valódi bőrrel ellentétben az ilyen típusú termékek télen hidegek, nyáron melegek lesznek. Az eddigiekből következően a ragasztott bőrből készült tárgyak természetesen nem nemesednek az idő haladtával, sőt, repedezettek és töredezettek lesznek. E típus előnye, hogy környezetkímélőbb, hiszen a bőrgyártás során visszamaradt anyagok felhasználásával készül. Ennek megfelelően jóval olcsóbb is, néhány változata pedig meglepően tartós lehet.

Lakkbőr

A lakkbőr különleges, üvegszerű csillogása igazán esztétikus, vízhatlansága pedig különösen alkalmassá teszi például női pénztárcák elkészítésére. Gyártásakor a kellően cserzett és a lakkozáshoz előkészített nyersbőrre egy tükörszerű réteget húznak, amely bár eltakarja a bőr eredeti karakterét, viszont színt és fénylő felületet kölcsönöz az anyagnak. Minél hígabb a lakk, annál ruganyosabb és fényesebb felületet alkot a bőrön, viszont annál többször is kell felkenni a gyártás során az anyagra. A modern lakkbőr tárgyakon általában szintetikus bevonat található.

Milyenek lehetnek a bőrből készült övek?

Bőrből gyakorlatilag a mindennapi életben használatos övskála teljes palettája lefedhető mind a férfiak, mind a nők esetében. Férfiaknál mind a „casual”, tehát a  farmerhez, hétköznapokra hordott összeállítások, mind a formálisabb alkalmakon viselt ruházat, öltönyök kiegészítője készülhet bőrből. Ezen felül a bőr derékszíjakat strapabíróságuk és rugalmasságuk alkalmassá teszi a fizikai munkát végzők ruházatának kiegészítésére is: szerszámtartó és vadászövek egyaránt készülhetnek bőrből. A súlyemelőknél látható, deréktámasszal felszerelt övek szintén bőrből készülnek. A nőknél is bármilyen szett vagy stílus megfelelő kiegészítője lehet egy bőr derékszíj. A hétköznapibb használatra itt a vastagabb, a formálisabb, ünnepélyesebb alkalmakra a vékonyabb bőr övek lehetnek megfelelők. Természetesen itt is külön játéktér nyílik a fazonokkal és színekkel, a hölgyek alkatához, ruházatához és az eseményhez illeszkedve.

Milyen bőrből készülnek övek?

A leggyakrabban övkészítéshez felhasznált alapanyagok a bivaly- illetve marhabőr, ezeken túlmenően azonban igen széles a felhasználható nyersbőrök kínálata. Készítenek szíjakat sertés- és juhbőrből, de megjelennek az egzotikusabb állatok is, mint például a krokodil, kígyó, vagy akár a strucc. Fontos tudni azonban, hogy ezeknél az állatbőröknél a derékpánt nem egy anyagból készül, hanem az alapja általában marhabőr, erre pedig ragasztással kerül rá a már említett, egzotikus állatok bőre.

Mennyi rétegből áll a bőr nadrágszíj?

A bőrből készült övek készülhetnek egyetlen anyagból, ez főleg a klasszikus „farmer” nadrágszíjaknál, munka és vadász öveknél jellemző. A divat szempontjából valamivel kifinomultabb övpántok pedig általában két, vagy három rétegből állnak. Így a modern övek külső része, vagyis az övszíj látható része színes velúrból, míg a nem látható belső felszíne marhabőrből készül. A két réteget összeragasztják. A kimondottan elegáns, „high-end” övek esetében gyakori a három rétegű megoldás is, itt a külső, látható réteg készülhet marhából, vagy valamilyen egzotikus bőrből, az öv bélése marha-, vagy sertésbőrből, míg a deréköv belső része nubuk, vagy velúrból. A három réteget ragasztással, varrással rögzítik össze.

Honnan lehet tudni, hogy valami bőrből van, vagy műbőrből?

Laikusként sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a termék, amit bőrnek gondolnak, egyáltalán tényleg az-e, vagy csak műbőr. Tény, hogy vannak nagyon jó utánzatok, olyan műbőrök, amik a megszólalásig hasonlítanak a valódi bőrre, nehéz őket megkülönböztetni. Azért persze megvannak a bőrnek azok az egyedi tulajdonságai, amik egyértelművé teszik, hogy miről is van szó, de ezeket nyilván ismerni kell ahhoz, hogy az ember biztonsággal meg tudja állapítani, műbőrrel van dolga, vagy valódi bőrrel.

A műbőr részben vagy egészben műanyagból készül, tulajdonképpen a bőr „helyettesítésére” szolgál, egy olcsóbb alternatívát jelent. A helyzet azonban az, hogy sem minőségben, sem pedig tartósságban nem tudja felvenni a versenyt a valódi bőrrel, innen jön az árkülönbség is – meg persze abból, hogy a valódi bőr állatok bőréből van, a műbőr pedig egy mesterségesen előállított anyag, ami csak kinézetében hasonlít a valódi bőrre.

A vásárlásra kínált eredeti bőr termékeken mindig rajta van a bőrt jelölő ikon, így kezdetben érdemes ebből kiindulni. Persze ha ebben valaki nem bízik maradéktalanul, egyéb támpontok is rendelkezésére állnak.

Az egyik ilyen a bőr jellegzetes illata, ami a műbőrnek nincs meg. Becsapós lehet ugyanakkor ez is, mert léteznek kevert anyagok, így előfordulhat, hogy egy nem teljesen valódi bőrből készült terméken mégis érezzük ezt az illatot. Árulkodó lehet az ár is: ahogy említettük, a műbőr jelentősen olcsóbb a valódi bőrnél, ez a különbség egészen biztosan feltűnik.

A legárulkodóbb azonban a látvány: mivel a valódi bőr állati eredetű, annak szabálytalan a textúrája, mintázata, hiszen a természetben ritkán vannak tökéletesen szabályos minták, formák. A műbőrt mesterségesen készítik, a mintát is úgy nyomják rá, ezért az teljesen szabályos lesz – az ilyen tökéletességnél már gyanús, hogy nem lehet természetes.

Meddig „él” egy valódi bőr derékszíj?

Tisztáztuk tehát, hogy a bőr övek miért olyan drágák, amilyenek, mi kerül rajtuk ennyibe: a minőség, a strapabíróság, és az élettartam. Na de mennyi is az a bizonyos élettartam, amiért megéri jóval magasabb összegeket kiadni, mint az olcsóbb típusok esetében?

Nos, ez nyilvánvalóan függ a használattól, ezért nem lehet egyetemes érvényű választ adni a kérdésre. Nem mindegy, hogy ezt a strapabíró derékkiegészítőt valaki alkalmanként veszi elő, és csak ilyenkor használja, vagy esetleg napi szinten hordja. Előbbi esetben bátran mondhatjuk, hogy akár egész életében kiszolgál egy embert, vagy talán még az utódait is.

Utóbbi esetben persze a napi szintű használatból egy idő után adódik némi kopás, de így is évtizedekben mérhető a használhatóság. Egy jó bőr öv 20 év múlva is az lesz, legfeljebb picit megkopik, de egészen biztosan nem szakad el vagy esik szét – ellentétben a silányabb minőségű, olcsóbb műbőr övekkel, amik akár néhány hónap után is produkálhatják ezt.

Érdemes a bőr öveket ápolni?

Természetesen igen. Ha már az ember beruház egy bőr termékre, ésszerű lenne, hogy hosszútávon szép és tartós legyen. A bőr egy természetes anyag és akkor lesz igazán hálás, ha megfelelően ápolják. Tehát érdemes elsajátítani ennek a módját és szokássá tenni.

Hogyan kell a valódi bőrt ápolni?

Ahogyan az a fent leírtakból kiderül, a bőrből készült holmik magas minőséget képviselnek, tartósak és ellenállóak - de csak akkor, ha megfelelően ápoljuk őket. A megfelelő ápolás két részre osztható: tisztításra és kondicionálásra. Bőr termékeink hosszútávú megőrzéséhez pedig mindkettő egyaránt fontos.

A bőr termékek tisztán tartásához, a foltosodás elkerüléséhez mindenképpen használjunk az adott bőrtípusnak megfelelő, speciális tisztítószert. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy túl erőteljes tisztítóval esnek a bőrfelületnek, például hagyományos szappannal. Ez semmiképpen sem jó ötlet, mert ezek a túlságosan erőteljes anyagok lerontják a bőr természetes légzőképességét, ezzel pedig meggátolják a termék szép öregedését, hosszú élettartamát. A koszfoltok eltávolítására érdemes rendszeresen langyos vízzel és speciális tisztítóval végigmenni bőr öveinken és táskáinkon, a port pedig finom ronggyal töröljük le akár heti két-három alkalommal is, hogy ezzel is segítsük, megkönnyítsük a bőrfelület klasszikus, elegáns patinájának kialakulását.

A kondicionálást, ha nem is olyan gyakran, mint a tisztítást, de szintén érdemes rendszeresen elvégezni. Ezzel gondoskodhatunk arról, hogy a bőr szíj vagy táska nem szárad ki az idő múlásával és valóban sokáig a szolgálatunkban áll majd. A kondicionálás során szintén érdemes figyelembe venni az adott termék alapanyagául szolgáló bőr típusát és ehhez választani bőrápolót, olajat. Ha pénztárcánk megengedi, megéri beruházni valamilyen speciális bőrápoló termékre, ugyanakkor ezt a műveletet otthon elkészíthető keverékkel is elvégezhetjük. A bőrápoló receptek alapja mindig valamilyen olaj, azonban mielőtt az egész terméket kezelnénk vele, végezzünk próbát egy kisebb, nem látható felületen, nehogy károsodjon a bőr. Ha elvégeztük a próbát, puha rongy segítségével lassan és szisztematikusan menjünk végig az olajos ápolóval a bőr felületén, biztosítva, hogy egyenletesen legyen szétoszlatva az ápoló a bőrön. Mielőtt letörölnénk a fölösleget, várjunk, amíg az olaj alaposan megszárad.

A tisztítás és a kondicionálás mellett a bőr holmik hosszú életének titka az odafigyelés: a megfelelő tárolás és védelem. A legfontosabb, hogy ne tegyük ki a bőrt extrém hőnek vagy extrém hidegnek: nyáron érdemes védeni a tűző naptól, mert ettől kiszáradhat és kirepedezhet, télen pedig védjük a fagypont alatti hőmérséklettől, amennyire lehetséges. Nyirkos, párás helyen a bőr megszívja magát nedvességgel, ettől pedig bedohosodik. Ha mégis elázott, semmiképpen se tegyük ki direkt hősugárzásnak, ne tegyük a fűtőtestre – hagyjuk, hogy magától kiszáradjon. Tárolást tekintve bőr öveinket tartsuk a csatjuknál fogva, szépen felfüggesztve, vagy nagyon lazán összetekerve. Semmiképpen se hagyjuk a nadrágban, vagy felgyűrve a fiókunkban, mert ettől az anyag meggyűrődik és megrepedezik, jócskán veszít élettartamából.

Ha a tisztítás-kondícionálás-odafigyelés hármast betartjuk, bőr holmijaink hosszú évekig lesznek ruhatárunk részei, mindennapi csúcsminőséget képviselve.

Tartalomhoz tartozó címkék: Tudástár
Az oldal tetejére