Barion Pixel
A weboldalon sütiket (cookie) használunk, hogy javítsuk a vásárlói élményt és jobb szolgáltatást nyújtsunk.

Hogyan kell? - Bőr felújítás házilag 5 egyszerű lépésben

Hogyan kell? - Bőr felújítás házilag 5 egyszerű lépésben

A bőr saját kezűleg történő renoválása talán régimódi dolognak tűnik, vagy azt gondolnánk ez a cipész mestersége. Ugyanakkor a mai DIY („Do it yourself”, azaz „Csináld magad”) világban már semmin nem lepődünk meg, hiszen kinyílt a lehetőségek tárháza bárki számára. A bőr felújítás pedig egy nagyon izgalmas téma, hiszen sokunknak van legalább egy-két ilyen természetes anyagból készült holmija. 

Miért dönthetünk a bőr javítása mellett?

De hogy miért dönt valaki a tuningolás mellett, annak több oka is lehet. Vegyük példaként a bőr cipőt, ha költséghatékonyak akarunk lenni, akkor olcsóbb a már meglévőt kipofozni, mint újat venni. A kreativitás is hívogató lehet, ha például a jó állapotú, de megunt lábbeli bőrfestés után új színt kapva, a végeredmény tekintetében teljesen hozza az új cipő feelinget. Nem utolsó sorban pedig a túltermelés – és fogyasztás virágkorában a (környezet)tudatos vásárló bizony nem dobja el a régit, hanem inkább újragondolja azt. Ne feledjük, nem hiába fáradozik vele, hiszen egy jó minőségű bőráru évtizedekig meghálálja a gondoskodást és a rendszeres ápolást. 

Kopott bőr, nem rossz bőr - cipő felújítása

A lábbeliket számos környezeti hatás éri a napi használat során. A rárakódott porrétegtől kezdve, az esős, saras, havas időjárás viszontagságain át, a kopott cipőorrig. Rengeteg árulkodó nyomot hordoznak magukon. A rendszeresen végzett tisztítás és bőrkondicionálás nagyban növeli az élettartamot, de eljöhet az a pillanat, amikor a felület olyan mértékben sérül esztétikailag, hogy hordhatatlanná válik a kedvenc csizma vagy szandál. A szomorú búcsú nyilván már ismerős lehet Önnek is, de gondolt már arra, hogy másképp is végződhet kettejük kapcsolata? Kopott bőr cipője felújítását Ön is elvégezheti otthonában, megmutatjuk hogyan. 

kopott bőr cipő felújítás házilag
Miért dobná ki bőr cipőjét, ha saját kezűleg feljavíthatja

Cipő festés házilag

Az otthoni bőrfestés nem olyan bonyolult, mint elsőre gondolná. A megfelelő bőrfelújító szerekkel és festékekkel könnyedén el tudja végezni a kopott anyag teljeskörű renoválását.

Kifakult színre vagy enyhe sérülés esetén bőrszínező balzsamot használjon, amely száradás után tökéletesen megújítja a színezést. 

De lássuk mi a helyzet egy komolyabb kopás estén:

  1. Először finom csiszolópapírral óvatosan dörzsölje le a bőrmaradványokat, felkunkorodásokat. Ezután alkoholos bőrtisztítóval alaposan távolítsa el a felszíni zsírt és szennyeződéseket. 
  2. A kisebb repedések, horzsolások javítására és feltöltésére folyékony bőrt használjon. A felvitelt annyi rétegben kell megismételni, amíg el nem tűnik a karcolás. A teljes száradás után finom visszacsiszolás szükséges. 
  3. Nagyobb sérülésre vagy bőrszakadás javítására vastag, paszta alapú töltőanyagot kenjen, vagy ha szükséges, a folyékony bőr után, a bőr mintázat másolót vesse be.  
  4. Most érkezett el a bőrfesték használatához. A választott színt vagy összekevert árnyalatokat szivacs segítségével vigye fel a cipőre. Általában 2-6 rétegben kell megismételni a műveletet, az egyes rétegek között száradási időt hagyva. Az anyag kissé magába is szívja a festéket, ezért a rétegek ismétlése a színtől és a felülettől is függ.
  5. A teljes száradást követően a befejező lakkal zárja le a műveletet, egy vagy több rétegben. A lakk többféle fényességi fokozatban kapható, mindig a bőr típusához megfelelőt válasszon. Azon kívül, hogy impregnáló réteget képez, ellenállást biztosít a kopások, karcolások ellen is és a bőrfelület puha marad tőle.

Megújult lábbelijét 24 óra múlva újra használhatja, viszont a lakk 7 nap alatt térhálósodik ki, ezért addig ne vigyen fel rá semmilyen ápolószert.

Ezzel az eljárással bármilyen sérült bőr terméket (autós ülést, kanapét is) helyre hozhat házilag. - Hosszú távú, tartós eredményt kapva tovább élvezheti kedvenc holmijait új vagy megújult külsőben. - Ellenben, a nagyobb felületű sérüléseket javasoljuk, hogy bízza szakemberre. Ezen az elven természetesen a derékszíját is megújíthatja, hiszen az öv is kopik, használódik.

Szeretne megtudni még több tippet?

kopott bőr cipő, öv és bőrtárgyak festése, javítása otthoni praktikákkal
Tippek a bőr öv feljavításához

3 módszer + 1 tipp a régi bőr öv feltuningolására

Lássuk milyen lépésekkel lehet a kiegészítőt (szinte) újjávarázsolni:

  1. Amennyiben rendszeres figyelmet fordítunk az övre, akkor sokáig meghálálja a törődést. A legjobbat azzal tesszük, ha időközönként egy alapos tisztításnak vetjük alá, majd bőrkondicionálóval ápoljuk természetes anyagát. Ettől a rövid, de hatásos karbantartástól újra és újra régi fényében fog pompázni. 
  2. A használatból eredően megjelenhetnek olyan kisebb repedések, felületi sérülések, ami már nem az anyag patinájához járulnak hozzá, hanem esztétikailag csúnya és zavaró. Egy alapos tisztítást követően bőrszínező balzsammal eltüntetheti a karcolásokat, karmolásokat. Szükség esetén folyékony bőrt is használhat alá.  
  3. Lényeges kopás esetén a teljeskörű bőrfelújító festő rendszert alkalmazza, ugyanazon elv mentén, ahogy a speciális festék használatát a bőr cipő tuningolása kapcsán bemutattuk, a sérülés mértékétől függő javítószerek alkalmazása mellett.

Tipp: Fém tisztítása szódabikarbónával házilag

Hogy valóban teljes legyen a renoválás, az elhasználódott fém övcsatról se feledkezzünk meg! Ha le tudja szerelni a szíjról, akkor a fémfelületet szódabikarbónás tisztítással újra fényessé varázsolhatja, így:

  1. Béleljen ki egy tálat alufóliával. Tegyen bele 1-2 evőkanál szódabikarbónát és egy fél evőkanál konyhasót.
  2. Helyezze bele a csatot és öntsön rá tűzforró vizet.
  3. Kissé hajtogassa rá a fóliát és hagyja állni negyedóráig.
  4. Végül vegye ki a tárgyat és egy puha ruhával törölgesse át.

A tisztítást elvégezheti úgyis – ha nem tudja a csatot leválasztani a szíjról -, hogy készít egy sűrű szódabikarbónás masszát, vízzel keverve, majd egy puha rongy segítségével felviszi és átdörzsöli a fémet. Hagyja állni rajta, majd nedves ruhával törölje le és végül polírozza szárazra. 

Van még egy ötletünk!

+1 tipp: 

Ha az övcsat értékesebb darab, aranyötvözet vagy aranyozott bevonatú, akkor könnyen karcolódhat, még az olyan enyhe csiszolóanyagtól is, mint a szódabikarbóna. A magnéziumporral történő tisztítás kíméletesebb lehet ilyen esetben.

Természetesen, ha még több hasznos praktikát szeretne megtudni, legyen a blog rendszeres olvasója és legyen tele levelesládája tippekkel & tanácsokkal. << Kattintson IDE!

képek forrása: Pinterest

Az oldal tetejére